Három méterrel a felhők fölött 8.

Sziasztok!
Nagyon sajnáljuk itt is a késést, de igyekeztünk feltenni a legújabb részt, amit ma már olvashattok is. Köszönjük a visszajelzéseket! Reméljük tetszeni fog.:)
Jó olvasást!
Puszi Lari, Tessa.:)

(Maite)

(Keri Hilson - Turn My Swag On)

Még mindig a táncparkett közepén álltam a bátyám előtt és próbáltam magyarázatot keresni az előbbi verekedős jelenetre, aminek én lettem a tényleges szenvedő alanya. Bár nem nagyon van most kedvem ahhoz, hogy Bertot védjem, mert hát kicsit kivágta nálam a biztosítékot azzal, hogy bemutatta az exét, aki nem nagyon úgy tekint rá. Kamilla, amint már megtudhattam egy idegesítő nőszemély és remélem, hogy a mai volt az első és az utolsó alkalom, amikor összefutottam vele, mert sanszos, hogy a következő találkozó alkalmával kárt okozok benne, ha elkezdi a szövegelést.

-          Hugo én még mindig várok. – muszáj voltam felszólítani a testvéremet, mert látta, hogy követem őt, de nem érdekelte túlzottan a szituáció.

-          Nem vagyok most olyan kedvemben, hogy magyarázkodjak és amúgy is. Kérdezd meg a kis barátocskádtól, hogy miért kapta volna meg azt a pofont. – idegesen néztem a szemébe, de nem láttam mást benne, mint gyűlöletet, amikor Bertoról beszél.

-          Egy bazi nagy lila folt éktelenkedik az arcomon, amit te okoztál. Jobb lenne, ha elmondanád, hogy mi a francért. – kicsit idegesebb lettem a kelleténél, a hangom súlyát pedig igencsak megemeltem, így szinte már kiabáltam azon felül is, hogy a zene sem volt halk a klubban.

Hugo válaszra sem méltatva előkapott egy szál cigit a zsebéből, majd lassú mozdulatokkal kezdte meggyújtani azt. Soha sem zavarta, hogy a kijelölt helyen lehet csak dohányozni és a táncparkett nem éppen ez a hely volt. Kikapva kezéből az éppen elrakni készülő dohányárut a kijárat felé indultam el. Nem volt kedvem még több hallgatást eltűrni. Valamikor csak kibukik, hogy mi is ez a nagy ellentét és harc kettejük között. Addig pedig úgy döntöttem, hogy háttérbe szorulok, és a mai napi ütéshárításomat nem ismétlem meg még egyszer. Mikor kiértem az épületből az előbb szerzett dobozból előhúztam egy szál cigit, majd egy laza mozdulattal benyúltam a táskámba, hogy elővegyek egy gyújtót. Nem szoktam rendszeresen cigizni, így nem vagyok egy láncdohányos, de ha alkalmam volt rá és olyan volt a kedvem mindig elszívtam pár szálat. Most is úgy éreztem, hogy szüksége van a szervezetemnek nikotinra, így ez vezérelt. Fogalmam sem volt, hogy hová is menjek. Semmi kedvem nem volt otthon ücsörögni egyedül, de nem volt kedvem itt sem maradni. Első gondolatom az volt, hogy elmegyek a bárba, ahol általában szoktam ülni, de el is vetettem ezt a nagyon idióta ötletet, hiszen ha jó a megérzésem, akkor Berto ott tartózkodik. Végül cél nélkül kezdtem el sétálni a szórakozóhely elől remélve, hogy minél messzebb jutok.

Körülbelül egy óráig sétálgathattam, amikor a kikötőhöz jutottam. A szél kezdett egyre erősebb lenni, én pedig kezdtem egyre jobban fázni, és ebben a helyzetben eszméltem fel, hogy a fehér ruhámhoz felvett farmer felső, amit pont a hideg miatt vettem magamra a szórakozóhelyen maradt.

-          Remek. Most vagy megfagyok, vagy valahogy hazamegyek. – hangosan nem akartam szitkozódni, de magamban egy egész szép káromkodást hoztam össze.

A legésszerűbbnek az tűnt, hogy hazamegyek, hisz mint is csinálhatnék a hideg éjszakában egyedül. Hát igen körülbelül semmit. A magas sarkúm ütemes kopogása visszhangzott az utcán és a hátam mögül még egy személy lépteit hallottam magam mögül. Nem voltam megijedve, hiszen nem voltam az a szívbajos fajta, viszont a lépteimet egy kicsit megnyújtottam. Nem nagyon voltam egy rablásra, vagy éppen testi erőszakra vevő, így ezzel a gondolategyveleggel fordultam ki egy kisebb utcából a főútra, ahol szintén nem volt gyalogos forgalom, de legalább az autók sűrűn jártak, így ha a követőm valamire készülne, akkor tudnék segítséget kérni. Ahogy kifordultam a főútra a szemem sarkából a követő alakra figyeltem, de nem láttam magam mögött az égvilágon senkit. Ebben a helyzetben kezdtem egy kicsit beparázni azon, hogy az a valaki lehet éppen közvetlenül mögöttem is. Amint a személyt figyeltem, aki már nem volt ott, ahol eddig, észre sem vettem, hogy kimentem az úttestre, erre a tettemre pedig csak akkor eszméltem fel, amikor egy hangos dudaszó következtében felnéztem és egy fényszórót láttam közeledni felém. A kocsi vezetője próbálta tövig nyomni a féket, ami annyiban sikerült is, hogy az autó nem gázolt át rajtam, hanem megállt a lábam előtt, de pont úgy, hogy én a kocsi motorháztetőjén kössek ki. Nem tudom, hogy hogyan kerültem oda, de azt tudom, hogy nagy mákom volt, hogy nem az autó alatt feküdtem, hanem az autó motorháztetőjén.

-          Maga idióta! Nem látta, hogy az úton vagyok? – ideges voltam, a hangomat pedig nem tudtam normális hangnemben tartani. Annak a személynek az arcát, aki pedig majdnem végzett velem még nem is láttam a kocsi fényszórója miatt.

-          Ne haragudjon már meg, de miért áll az út közepén? Itt az autók járnak nem a gyalogosok. Nem én vagyok a hibás, és ha a kocsin csak egy karcolás is van, esküszöm bármire, amire kell, hogy elhiggye, de ki fogom hívni a rendőrséget és addig fogok vergődni, amíg nem fizetik ki, vagyis amíg maga ki nem fizeti. – az eddig ismeretlen férfi, aki a kocsit vezette közelebb jött, hogy a kocsi lámpáitól is ki lehessen venni az arcát, amikor pedig megláttam a szemembe könnyek gyűltek, a kezeimmel pedig eltakartam a számat és az orromat. Nem hittem el, hogy igaz lehet, de még is az volt.

-          Alex? – a kérdésben ott volt a válasz is, hiszen bármikor az év bármelyik napjának bármelyik órájában megismerném őt. Régen nem láttam és azt hittem, hogy még külföldön dolgozik egy számomra ismeretlen projekten. – Te hogy kerülsz ide? Azt hittem, hogy még külföldön dolgozol egy fontos munkán. Mikor érkeztél? – mikor sikerült felfognom, hogy ott volt addigra ő már az összes szuszt kiszorította belőlem az ölelésével, majd amikor megfelelőnek látta az időpontot eltolt az öleléséből és mélyen a szemembe nézett.

-          Ma este. Amúgy hugi mit kerestél az utcán? Majdnem halálra gázoltam az egyetlen hugimat, aki nem tudom miért, de röhög. Na ki vele, valaki arcosodik kívülről? – válaszként csak nevettem majd próbáltam közben válaszolni is, ami nagyon nem jött össze.

-          Úristen. Hol tanultad ezeket a szavakat és ezt a stílust? Nagyon nem áll jól bátyó, úgyhogy sürgősen hanyagold. Egyébként azért kezdtem el nevetni, mert az lett volna a napom fénypontja, ha elütsz. Tehát kaptam az egyik tesómtól egy jobbegyenest a másik tesóm meg majdnem elütött. Szerintem eléggé jól csinálom a dolgokat. – persze az egyik tesóm megütött résznél láttam, hogy felakad Alex szeme és ezt a rész ismételgeti magában, így inkább úgy döntöttem, hogy elmondom neki, hogyan is történt az eset mielőtt még megkeresi Hugot és felelősségre vonja. – Az egyik ismerősömet védtem meg Hugo ütése elől és így történt az, hogy megütött. Nem idegesítettem fel és semmi ilyesmi, ha először ez jutott volna az eszedbe. – az arca még mindig nem volt nyugodt és úgy döntött ezért még kérdezősködik is.

-          És ki elől menekítetted azt a végzetes jobbegyenest? És ha megütött, akkor annak nem kéne látszania, elvégre Hugo jó erőben van. – kicsit megdörzsölve a fájdalmas lila foltot az arcomon, eltűntetem a lefedő alapozót, majd a fény felé fordítva arcomat előbukkant a várva várt lila folt.

-          Itt a várt foltod. Hugo barátnője, vagy nem is tudom, hogy nevezzem, segített eltűntetni a helyét. Az ütést pedig az egyik srác elől védtem. – elmondva neki mindent, amit szeretne tudni kezeimet összefonom a mellkasom előtt ezzel azt az üzenetet sugározva Alex felé, hogy fázom, és csináljon már valamit, amitől jobb lesz. Adjon egy pulcsit, ültessen be a kocsiba és kapcsolja fel a fűtést, verjen tábortüzet, de mindegy is, mert szerencsére célba értem már az első körben.

-          Na, jó akkor tisztázzunk pár dolgot. Hugonak mióta van barátnője és ki az a lány, aki összeáll vele? Na, jó ez csúnya volt. Aztán ki az a srác, akit védtél és ki ő neked? – apukás hangját és természetét már-már hiányoltam, így jól esett egy kis törődés, ha már az apánktól ezt nem kaptam meg, mert egyfolytában dolgozik. Anya pedig utazgat már egy ideje, de írni nem nagyon írt nekem pedig én szüntelenül küldöm neki az üzeneteket. Kicsit megrázkódtam az Alextől kapott öltöny alatt, a meleg pedig fokozatosan kezdte átjárni a testem, ahogy beültünk az autóba.

-          Nem mondanám a barátnőjének igazán és nincsenek is együtt, de Hugo régen törődött ennyit egy csajjal, vagy lehet, hogy sohasem. Tehát ebből következtetek, hogy fontos neki. A srác pedig, akit megvédtem, hát ez egy hosszú történet és az az igazság, hogy komolyan én magam sem tudom, hogy hol kezdődött. Szóval a lényeg röviden és tömören annyi, hogy Hugo ismeri a srácot, régen pedig még az ő bandájába is tartozott, de elvileg Alberto, a srác elárulta és ezért nem szereti, ha vele vagyok, de nekem ez a sztori nagyon nem stímmel. – figyeltem Alex arcát, hogy Berto neve ismerősen fog-e neki csengeni, de nem így lett. Az utat figyelte, amiért részben hálás is vagyok, mert így nem haltunk meg mindketten autóbalesetben, viszont jó lett volna, ha ő tud Albertotól, hogy elmondja, hogy mi is a teljes igazság. Mikor felhoztam Hugonak, hogy a gyerekkori hülyeséget nem bírja kiverni a fejéből egyből elkezdett gúnyosan nevetni, ami azt jelenti, hogy semmi sem az, aminek látszik és Berto egy kamuszöveggel nyugtatott le engem.

-          Szóval, ahogy Hugonak fontos az a lány, úgy neked is fontos az a srác, Alberto? – régen nem hallott felőlünk, így érthető, ha próbálja összerakni a történteket.

-          Fontos volt. Vagy a fene tudja, de kiderült, hogy van egy másik csaj is az életében, tehát innentől kezdve engem elfelejthet, mert nem vagyok hajlandó osztozni a pasimon, és szerintem ez egy teljesen jogos és ésszerű álláspont a részemről. Na de ne csak rólunk legyen szó. Több mint két hónapig odavoltál, de hol is? És miket csináltál? Ja és a legfontosabb kérdés. – természetesen komoly faarccal néztem a testvéremre – Hoztál nekem valami vásárfiát? – érdeklődve figyeltem, miközben a lábaimat felhúztam az ülésre, majd betakartam őket a zakó egyik részével, Alex pedig az utolsó mondatomon nevetett jóízűen. Régen hallottam már a nevetését és nem vallottam be eddig, de hiányzott, és nagyon reméltem, hogy nem tervezi, hogy a közeljövőben újra elutazik.

-          Németországban voltam, de ezt már elmondtam neked hugi, csak figyelned kéne rám. Egyébként pedig dolgoztam körülbelül éjjel nappal. Nagyon kevés szabadidőm volt, ami ha mégis volt az ott bérelt lakásomban feküdtem és a tévét bámultam. Ajándékot pedig meg fogsz lepődni, de hoztam. Egyszer munkából mentem haza, amikor az egyik butikban megláttam egy ruhát, amiről rögtön te jutottál az eszembe, így egyből betértem és megvettem neked. Ne áruld el, de Hugo semmiről nem jutott eszembe, csak a bukósisakról, de azt tudtam, hogy értelmetlen lenne számára venni, hiszen nem venné fel, mert olyan, mint egy öszvér, makacs és önfejű. – jól esett, hogy nem felejtett el a bátyám még Németországban sem.

(Bon Iver - Come Talk To Me)

Időközben hazaértünk és megbeszéltük Alexszel, hogy begubózunk a nappali kényelmes kanapéjára és a kedvenc kakaóm szürcsölése mellett, amit persze csak ő tud elkészíteni, de nem árulja el, hogy milyen módon és miket tesz bele, na mindegy egyszer úgyis kiderítem, szóval megbeszéltük, hogy végigbeszélgetjük az éjszakát és bepótoljuk az elmaradott időt. Talán azt mondhatnám, hogy Alexszel jobban megvolt az a testvéri szál, ami Hugo és köztem nem annyira. Bár lehet ez csak amiatt van, hogy Alex bátyám még az általános iskolában nagyon sokat vitt suliba, és nagyon sokszor volt rá alkalom, hogy ő jött el a sulis előadásaimra és hasonlókra. Tehát hozzá közelebb kerültem az évek során. A szobámba belépve megcsap a kintről áradó hideg levegő, ami a nyitott ablakom miatt jutott be a szobámba. Első dolgom az volt, hogy rögtön beálltam a zuhanykabinomba és forró vizet engedtem magamra. Isteni volt érezni, hogy a meleg átjárja a testemet. Körülbelül tíz percig csak álltam a zuhany alatt aztán eszembe jutott, hogy valószínűleg Alex már elkészítette az egyedi kakaót és lent vár, így gyorsan egy kis tusfürdőt vittem fel a testemre majd egy kis vízzel leöblítettem. A törölközés után felkaptam a pizsamámat, ami egy hosszú nadrágból állt jelen esetben, majd ehhez egy toppot vettem fel. Hajamat a fejem tetejére fogtam, hiszen itt már nem kell senkinek sem tetszenem, majd a mobilom társaságában levonultam a kanapéhoz, ahol Alex már valóban várt engem, de nem nagyon unatkozott, mert a telefonját babrálta.

-          Éjnek éjjelén te még komolyan dolgozol? – kérdő hangnememen csak nevetni tud, valószínűleg ő is rájött, hogy ez nem áll nekem jól.

-          Csak egy üzenetet küldtem el, és azt sem a munkahelyemre. – amint ezt meghallottam egyből beugrottam elé a kanapéra, majd az általa hozott takaróval betakartam magam, kezembe vettem a kakaót és tágra nyílt szemekkel figyeltem őt, és vártam, hogy mesélje el, hogy kinek is írt ilyen későn. – Úristen mindjárt átfúrod a szemeddel az enyémet. Egy lánynak írtam. Németországban ismerkedtünk meg, de hamarosan a mi városunkba fog költözni és mikor ez szóba jött felajánlottam neki, hogy majd a kezdeti időkben, amíg meg nem ismeri a várost segítek neki. Ennyi és ne nézz rám ilyen szemöldökhúzogatós nézéssel, mert nem volt köztünk semmi. Na, jó talán elmentünk egyszer ebédelni. – kérdőn néztem rá és vártam, hogy folytassa, mert nem hittem neki, hogy csak ennyi volt az egész. – Oké ne nézz így elmentünk vacsorázni is egyszer. – folytattam a kérdőn nézést, biztos voltam benne, hogy történt még valamit. – Hagyd ezt abba! Egy csók még volt, de semmi több. Az utazásom végén ismerkedtünk meg, így több randira alkalmam sem lett volna. De ha ideköltözik, egyértelműen keresem majd. – egy nagy mosolyt eresztett meg felém, majd a meghitt mosolyát a csengő zavarta meg. Alex pattant fel, hogy kinyitja az ajtót, és örültem is neki, mert eszem ágában sem volt kimászni az meleg takaró alól. – Maite téged keresnek. – Alex kiabáló hangja figyelmeztetett, hogy valaki vár az ajtóban. Ennyit a meleg takaróról.

-          Engem, ilyenkor? – meglepődötten közelítettem az ajtó felé, majd még jobban meglepődtem a látvány miatt.

(Lolita)

(Nickelback - When We Stand Together [magyar])

Az ember rengetegszer kerül feszélyezett állapotba, és mindig saját magának köszönheti ezt. Így vagyok ezzel én is. Nagyon szimpatikus nekem Chino, de valamiért nem tudok hozzá még úgy közeledni, ahogy ő azt elvárná. Elvárás. Ez így elég keményen hangzik, mégis talán ez az igazság. Pedro mellett megtanulhattam azt, hogy a fiatal srácok mind a testiségen alapuló kapcsolatokra vágynak, és nem pedig az érzelmekkel teli pillanatokat részesítik előnyben. Az igazat megvallva, félek tőlük. Félek, mert nem szeretnék újra egy tárgy lenni, amit ha elhasználtnak minősítenek, csak úgy eldobják. Rettegek attól, hogy soha nem fogom megtalálni a másik felemet úgy, mint Ria. Neki elég hamar meglett az a srác, akivel kiegészítették egymást, és testvéremből kiindulva, hiszek még ezekben a dolgokban. Hiszen, ha neki sikerült, mindenkinek meg van a minimális esélye.

Chino végigsimít arcomon, majd hatalmas sóhajtás következtében hátrébblép. Igazából szégyellem magam, hogy még mellette is csak elhunyt testvérem emlékei, valamint volt barátom él az emlékezetemben. Lehajtva fejem behunyom szemem, majd mély levegőt véve beszélni kezdek.

-          Sajnálom. –a szavak nem jönnek a számra, első sorban most azt sem tudom, hogy miért is kértem bocsánatot ismételten.

-          Semmi baj, megértelek. Gyere, mesélek egy kicsit, ha érdekel. –bólintva elindulok utána, majd leülve a kissé poros kanapéra, felhúzott lábakkal szuggerálom, és várom azt a pillanatot, amikor egy kicsit megérthetem a mellettem ülő férfit.

-          De csak akkor hánytorgasd fel a múltat, ha nem kavarja fel a jelenben lévő lelki állapotodat.

-          Most huszonhárom éves vagyok, a tragédia pedig, mint már említettem, három éve történt. Imádtam már akkoriban is motorozni, de ez mostanra már az életemet jelenti. Amikor megtudtam a végzetes utat, azon nyomban a kórházba rohantam, de addigra már csak a holtesteket kellett azonosítanom. Egyke gyerekként nem készültem még fel egy ekkora törésre, hiszen fantasztikus életem volt. –megtörve meséli szülei balesetét, apró libabőrök jelennek meg a karomon. –De beszéljünk inkább kellemesebb emlékekről. –szelíd mosolya elvarázsol, körbejárva a házat régi képeket pillantok meg.

-          Tiszta apukád vagy. –a bekeretezett képet meglengetve látom arcát, amely jelen pillanatban csak a boldogságot tükrözi.

-          A legtöbben azt mondták, hogy anyára ütök, de családon belül is azt tartották, hogy apám külsejét és sármját örököltem. –felkacagva figyelem mozgó szemöldökeit, majd az ajtó felé indulva, sürgetően tekintek rá. –Máris menned kell? –nemleges fejrázásomat meglátva, összehúzott tekintettel mér végig.

-          Látom, hogy felzaklat a tudat, hogy itt kell lenned. Nem megyünk vissza a klubba? –félmosolyom következtében hatalmasat bólint, majd megfogva kezeimet, kiránt az ajtón, és kulcsra zárja. Sokat gondolkoztam már azon, hogy mi lett volna, ha nem futok össze Hugóval. Valószínűleg nem ismerem meg ezeket a férfiakat, és talán az életem kevesebb lett volna. Ha mellettük vagyok, az agyam kikapcsol, és nem foglalkozom az esetleges gondokkal. Ilyet pedig elég régen éreztem már. Telefonom csörgése zavarja meg a gondolatmenetemet, fél szemmel nézek rá a vakító kijelzőre, ahol Katina vigyorgó feje jelenik meg.

-          Hola Lola. Visszajössz még hozzám? –enyhén ittas hangját meghallva, fejcsóválva pattanok fel Chino mögé. Mutató ujjamat felmutatva, kis türelmet kérek tőle.

-          Már indulok is, hol vagy egészen pontosan? –aggódó hangnememet most édesanyám régi énjéhez tudom hasonlítani. Akkor hallottam hasonlót, mikor Riával mind a ketten megléptünk otthonról.

-          Még a klubban, valami szépfiú társaságában. Hogy hívnak édes? –szem forgatva hallgatom behízelgő hangját.

-          Pollo. –magam elé képzelem a szőke hajú, kék szemű szépfiút, majd lelkem kissé megnyugszik. Örülök, hogy azzal az őrülttel van, és nem valami állattal.

-          Maradj szépen ott Polloval, én pedig sietek. Rendben? –részeges nyöszörgés üti meg a fülemet, így gyorsan bontva a vonalat, elnézést kérek újdonsült barátomtól.

-          Semmi gond nincs, megértem, hogy a barátnőd most a legfontosabb. –indítva a motort hátragurulunk, majd kilőve, egészen a klubig meg sem állunk.

(Nickelback - Bottoms up)

Hangos ricsaj csapja meg a fülemet, pizsamámban, kócos hajjal lerohanok a lépcsőn. Testvérem kacagva fekszik a bejárati ajtónál, keze a kilincset markolássza. Hangos sikítását megelőzöm azzal, hogy elé vetődök, kezemet pedig szája elé helyezem. Rémült tekintetemet nem tudom most véka alá rejteni. Anyánk mindig megbízott bennünk, de azt, hogy teljesen elázva térjünk haza, soha nem tűrte el. De nem is várhattunk mást tőle, hiszen szülőből van. Csak óvni akar minket. Elég nehéz részeg embert fél kézzel felsegíteni a földről, ugyanis szájáról semmiféleképpen sem akarom levenni tenyeremet. Megtámaszkodva vállamon a lépcső felé terelem, majd egyesével véve a fokokat, hangos puffanással érünk talajt. Egy pillanatra még a lélegzetem is megáll, fülelni kezdek a kisebb neszek miatt, amik az emeletről érkeznek.

-          Ria! Szedd össze magad, mert, ha anya meglát, neked véged. –suttogásom ordításnak hat a keletkezett csendben, viszont a fenti moraj megszűnik. Elégedett sóhajomat immáron már a lámpa felkapcsolódása töri ketté, összehúzva magamat várom a szidalmazó szavakat.

-          Mit csináltok ti ilyenkor lent? –apa hangja most megváltás számomra, hiszen ő soha nem volt annyira szigorú velünk, mint anya. Szavaival élve ő sem volt mindig ilyen vén róka, ezért nem ítél el minket, ha egyszer-kétszer felöntünk a garatra. –Ria kislányom, te mégis hogy nézel ki? –nevető hangját meghallva, lelkemről mázsás súly szakad le. Megállva nővérem mellett hóna alá nyúl, majd egy egyszerű mozdulattal felrántja őt a földről.

-          Jaj apuci, én úgy szeretlek titeket! –boldog sikkantás hagyja el a száját, mire apával egymásra nézve, halk röhögésbe kezdünk.

-          Persze, persze. Ha holnap reggel, fájó fejjel is így gondolod, jobban elhiszem majd. –berakva a fürdőkádba, jeges vizet enged testére, mire Ria megragadva karomat, maga mellé ránt. Kezemet szám elé téve, hangos sikítással jutalmazom idióta tervét, miszerint, ha ő is szív, én se kapjak már kevesebbet nála.

-          Még jó hogy én már fürödtem, és a hajam is kínkeservesen megszáradt. –bosszankodva csapok a testünk között keletkező vízbe, mire apa is kap egy adagot az arcára.

-          Köszönöm Napsugár, így már biztos, hogy nem fogok aludni már az éjszaka. –nevetése megnyugtat, kiszállva a kádból száraz törölközőt tekerek magam köré. Fej rázva vonulok ki közös fürdőnkből, majd ledobálva vizes gönceimet, gyors törölközésbe, majd átöltözésbe kezdek.

-          Lo, ugye aludhatok veled? –szomorkás hangját meghallva, érdeklődve tekintek felé. Bólintásom után befekszik ágyamba, de én csak leülök a közel eső fotelembe.

-          Mi történt? Soha nem csaptad így szét magad. –faggatózásom következtében halk sóhaj szakad fel torkából.

-          Tudod, hogy nem vagyok egy féltékeny típus. De Nelson ma kicsit túltett a dolgokon, és egyáltalán nem tetszett az, amit csinált. –megfeszülve várom a történet folytatását, már-már felkészülve az esedékes pofonra, amit sógorom fog kapni tőlem. –Volt egy lány. Felkérte táncolni, majd teljesen belemelegedtek a dolgokba, mígnem a csaj megcsókolta. Nem vártam meg a végkimenetelét a dolgoknak, inkább vettem egy üveg whiskyt, és hazafele jövet benyakaltam az egészet. –csalódottan csukja be szemeit, könnyei a mesélés kezdete óta patakokban folynak.

-          És te mit tettél? Nem hiszem, hogy Nelson magától kezdett el akciózni ellened. –összehúzott szemekkel méregetem egyetlen testvéremet, majd a bűntudat jelei jelennek meg szép vonásain.

-          Flörtölt velem egy srác. Már be voltam csiccsentve, és kicsit összekaptunk Nellel. Majdnem megszabta még azt is, hogy nem nézhetek senkire rá. Könyörgöm! Hűséget fogadtam, nem vakságot. –fej csóválva hallgatom meg az ő bűnét is, végezetül hátba veregetve, lefekszem aludni. –Hibásnak tartasz?

-          Igen. Ha nem kísérted a sorsod, talán most is együtt táncolnátok aránylag józanul. Meg akarta mutatni, hogy egy percébe kerülne, és minden ujjára lenne egy nő, hiszen te is megmutattad, hogy a vonzerőd a régi. Békülj ki vele, de már késő van, aludjunk. –elnyomva egy ásítást megnyújtózom. Behunyva szemeimet csupán párnám puhaságára koncentrálok, viszont egy hangos koppanás megakadályozza az összes cselekedetemet.

-          Ria! Ne haragudj, így nem gondol, nem úgy. –hangos sóhajom után az ablakomhoz lépek, Nel biztos sejtette, hogy nálam tengődik barátnője.

-          Figyelj Nelson! Ne ordíts, mert Isten haragja sokkal rosszabb, mint egy kis másnaposság. Menj haza, pihend ki magad. Holnap, ha kiheverted a fejfájást, gyere vissza, és beszéljétek meg akkor! –szerintem megteremtettem egy új stílust, ugyanis suttogva kiabáltam vele. Mérges voltam rájuk, de legfőképpen Riára a fránya makacssága miatt. Megfordulva immáron már újra az ágy felé veszem az irányt, de csak a nyitott ajtómmal, és az üres matraccal találom szembe magam. Szem forgatva ugrok egy hasast, majd az álmok mezejére lépve becsukom szemeimet.

(Jamie Woon - Shoulda Remix)

Az új slágerek egészen a parkolóig elhallatszanak, leszállva a motorról, cipő nélkül teszem meg az utat az ajtóig. Belépve a villódzó fények közé, szemeim egy pillanat alatt állnak át erre a stílusra. Rengeteget buliztam, így semmi gondom nem adódott azzal, ha valakit meg kellett találnom. Gyorsan végigjártatva tekintetemet a vergődő emberek között, megakad szemem legjobb barátnőmön, aki Pollo társaságát élvezve, ittas táncot jár. Ruhája a srác kezei miatt lassan egészen nyakáig lesz tűrve, ezért úgy gondolom, ideje közbelépnem. Egy erős rántást érzek jobb oldalamnál, mire Hache gunyoros tekintetével találom szembe magam. Lekezelő pillantásomat elővéve, magabiztosan állom ádáz tekintetét, ami egyáltalán nem akar megnyugodni. Bosszút forral, ráadásul olyat, ami nekem nem fog kedvezni. A háttérben megpillantva Jesúst, ereimben megfagy a vér, és a néhány napja történt dolgok automatikusan felidéződnek gondolataim között. Remegésem következtébe Hugo tartása kicsit elernyed, majd félelmem forrását megkeresve, minden izma megfeszül. Óvva intem a cselekedettől, megfogva karját megpróbálom elrángatni a jövőbeli tett helyszínéről, persze sikertelenül. Elindul ismerőse felé, ezáltal engem is magával húz. Chino pillantását elkapva segélykérően nézek rá, de a hatalmas tömegen nehezebb átjutnia, mint ahogy terveztük.

-          Te mit akarsz itt?! –fegyelmet igénylő hangja meglep, a DJ mintha érezné a közelgő veszélyt, ütemesebb számra vált.

-          Úgy gondolom szabad országban élünk, ott jelenek meg, ahol akarok. –flegma hangjától kiráz a hideg, hasonló hangsúlyban beszél, mint támadásom estéjén. –Ó Lolita, most is roppant csinos vagy. –fülbemászó hangja rémálmaimban kísérteni fog, de szerencsére megérkezik a felmentős sereg.

-          Hache te állj le. Jesús te pedig takarodj innen! –Chino motoros társa nevét szinte köpi, magát hibáztatta azért, mert voltam olyan kis csitri, hogy elmentem egy idegennel.

-          Miért, ha nem, akkor mi lesz? –gúnyos mosoly jelenik meg markáns arcán, olyan, amitől rosszabb napjaimon teljes ízben remegnék.

-          Fiúk. Elég volt mára egy balhé! –magabiztos fellépésem annyit takar jelen pillanatban, hogy ellenségemtől hangos kacaj érkezik. Megfogva barátaim karját, az ajtó felé kezdem rángatni őket. –Gyertek már ti idióták! Nem ér annyit! –kirúgva lábammal az ajtót, rengeteg biztonsági őr mérges tekintetét találom magamon. De hát na! A szükség nagyúr.

-          Úgy kicsinálnám ezt az állatot. Csak egy ásó és egy hatalmas gödör kellene, nem találná meg senki, mert nem is hiányozna senkinek se. –Chino füstölögve dühöng előttem, Hache viszont síri csendben figyeli az arcomat.

-          Hugo, hagyd már abba, feszélyezve érzem magam. Így úgy nézel ki, mint egy pszichopata. –rosszalló fejcsóválásom után sem változik a helyzet, lecsúszva a fal tövébe megvárom még drága motoros barátom kidühöngi magát.

-          Ha tudnám, hogy ő az utolsó barom a földön, esküszöm még meg is enném. –kemény múltja megviselte az élet során, viszont agresszív éne most igencsak a felszínre tört. Mondatán hangosat kacagok, majd kinyújtva lábaimat, ujjaimmal dobolok a combomon. Hangos csattanás üti meg a fülem, lefagyva tekintek fel a mellettem álló Hugóra. Összeszorítva szemeimet, várom, hogy bármelyik porcikámon is átsuhanjon a fájdalomhullám, de nem érkezik semmi. Fél szemmel felpillantva rá észreveszem vérző kezét. –Te meg mi a jó istent csinálsz már?! –azt hiszem a téglákat bokszzsáknak nézi jelen pillanatban, ugyanis folyamatos ütésekkel próbálja lenyugtatni magát. Felpattanva a földről hátulról átölelem, mire kissé megnyugodva hajtja le fejét.

-          Nyugalom. Már nem bánthat engem, de azt sem akarom, hogy nektek bármi bajotok legyen! –felpipiskedve füléhez, suttogva ejtem ki a szavakat. Chino a háttérbe szorulva figyeli a kívülről meghitt jelenetet, pedig ebben semmi idillikus állapot nincs.

-          Addig nem vagyok nyugodt, ameddig nem megyek el a temetésére!

-          Jaj H, már kerestelek odabent. Hova tűntél hirtelen? –egy fekete hajú lány jelenik meg közöttünk, a Sziámi futamon indult Hugóval. Erős vörös rúzsa szemet szúr, csábításra készült. Elengedve a srácot, a klubban lévő tömegen át egészen barátnőmig araszolok. Nincs kedvem tovább szobrozni egy olyan srác mellett, akinek naponta van új barátnője.

-          Katina! Elmegyek haza, szeretnél jönni? –kérdésemre csupán egy intést kapok, Pollo viszont kedvesen rám kacsint. Elengedve felé egy apró mosolyt a pulthoz lépek, majd kikérve három embernek megfelelő adagot, inni kezdek. Talán mára is túl sok volt az információ, talán háttérbe kéne újra húzódnom, és kerülni kellene a balhékat.

-          Hazavigyelek? –az ismerős hang most nem jut el a tudatomig, intve a csaposnak, újabb kört rendelek. –Sol! –hátracsapva kezemmel lehúzom az emberes adagot. Soha nem szerettem, ha Solnak hívtak, ugyanis a régi szép időkre emlékeztetett ez a név. Arra, amikor még élt Ria. –Sol, nem foglak itt hagyni, bármennyire is próbálkozol a lecsapásommal. –hangsúlya kissé bohókás, tudom, hogy ismerem valahonnan, csak még arra kell rájönnöm, hogy honnan…