Három méterrel a felhők fölött 9.

Sziasztok!
Nagyon sajnáljuk, hogy a múlt héten nem érkeztünk friss résszel, de elég sok dolgunk akad mostanában! Azért reméljük, hogy tetszeni fog. :) A visszajelzéseket pedig köszönjük! 
Jó olvasást!
Puszi Lari, Tessa.:)


(Maite)

(P!nk - Stupid Girls)

A számat a csodálkozástól nem volt időm bezárni, így mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy meg vagyok lepődve a késői látogatóm személye miatt.

-          Te meg mit keresel itt? – értetlenül bámultam ki a fejemből Alex pedig úgy döntött, hogy magamra hagy a látogatómmal.

-          Szerinted mit keresek? A barátomat. Nincs otthon és a kedvenc bárjában sincs ezért gondoltam, hogy itt lesz nálad. – a szemem óriásira nyílt és nem hittem volna, hogy Kamilla tudja, hogy hol lakom aztán leesett, hogy a minap a buszmegállótól követett egészen hazáig.

-          Nincs itt szóval el lehet menni. – éppen zártam volna be az ajtót, amikor a szőke ex barátnő megakadályozta mindezt azzal, hogy a bal lábát a küszöb elé tette.

-          Nem hiszek neked. Tudom, hogy itt van. – nem tudtam, hogy hogy gondolta mégis mindez, de a hangját egyre jobban kezdte növelni. – Alberto! Alberto! – a kiabálással semmit sem ért el ugyanis Berto valóban nem volt nálam, és nem is értem, hogy azok után, hogy ilyen szerelmi háromszögbe rángatott, hogyan is képzelte Kamilla, hogy egyáltalán itt megtalálja majd őt.

-          Fogd már fel a szőke agyaddal, hogy a barátocskád nincs itt, és a buli hely óta nem is láttam, most pedig ha megbocsátasz, akkor én mennék lefeküdni. – mondatom után se szó, se beszéd csaptam a szöszire az ajtót titkon remélve, hogy minimum be tudtam törni ezzel a csapással az orrát.

-          Ki volt ez a csaj? – vetettem testvéremre egy csúnya pillantást, amit nem neki akartam címezni, de valahogy úgy jött össze, így egyből leesett neki, hogy mi is a helyzet. – Szóval ez a csaj, az a csaj volt, aki ellopta a barátodat, vagy a fene tudja mit csinált vele? – sűrűn bólogattam, majd az ajtón ismét kopogni kezdtek, de attól a csengőt is ugyanolyan sebességgel nyomta az illető. Kicsit ideges lettem, és azt hittem, hogy megint a szöszi jött vissza, hogy megnézze nem bujtattam-e el az ágyam alá vagy isten tudja hová Bertot.

-          Fogd már fel, hogy a pasid nincs itt. Nem tudom hol van és nem is érdekel. – totálisan nagy idegben nyitottam ki az ajtót és a hangommal sem spóroltam, mert totálisan lekiabáltam az ajtó előtt álló személy fejét. Aztán a mondat végén eszméltem fel, hogy az ajtóban nem Kamilla állt, hanem a ma már sokat emlegetett Berto. - Te meg mit keresel itt? – hangom az ideges hangnemből átesett a kérdő hangnembe, aztán észrevettem, hogy Berto totálisan részeg állapotban jött el hozzám. – Te részeg vagy? – választ nem teljesen vártam, mert a látszat nem csalt, de azét akarva akaratlanul is kiszaladt belőlem a kérdés.

-          Nem teljesen. Nem vagyok részeg, csak egy kicsit talán, de hidd el nem vagyok részeg. – beszélni alig bírt, a lábán állni alig bírt, de igen ő nem részeg egy csöppet sem. Az eső esett kint, bár azt nem láttam, hogy akkor is esett-e, amikor a szöszi jött ide Bertot keresni, és most is csak azért tűnt fel, mert Alberto fejéről óriási cseppekben gördült le az eső.

-          Ja persze feltűnt. Na gyere, de halkan. – nem volt szívem így otthagyni kint és nem volt kedvem ilyen időben hazakísérni sem.

-          Maite én nem akartalak, vagyis engem nem érdekel Kamilla. Ő csak régen volt, de én már szakítottam vele, mert téged megismertelek. – a nyelvtantanárok a hajukat tépték volna valószínűleg, én pedig csak bogoztam kifelé a mondat jelentését.

-          Ezt majd akkor beszéljük meg, ha már józan leszel, és nem fogsz bűzleni az olcsó vodkától. – a nappaliig sikerült ez alatt eljutnunk, mert Berto a nyakamba kapaszkodva tudott csak közlekedni. – Alex segíts, kérlek. – sem válasz nem érkezet, se Alex. – Alex gyere már kérlek, mert egyedül nem bírom el ezt a részeg idiótát. – a mondat második felét már csak alig hallhatóan jelentetem ki, de teljesen igazam volt. Végül olyan két percig vergődtem még egyedül, amikor végre megjelent Alex pont akkor, amikor a lépcsőhöz értem. – Köszi, már azt hittem, hogy összeesek. – bátyám szintén belekarolt Bertoba így gyorsabban tudtunk haladni.

-          Kit tisztelhetünk meg a részeg barátod személyében?  - Alex érdeklődött, miközben a szobámba fordultuk be. – Komolyan itt fog aludni? – összehúzott szemmel figyelt a bátyám, én pedig teljesen komolyan bólogattam neki helyeslően.

-          Ő Alberto, és igen itt fog aludni, mert ilyen állapotban egy nem engedtem haza még akkor sem ha haragszom rá. – lefektettem az ágyra, de pontosítok inkább úgy dőlt be az ágyba, mint egy zsák krumpli.

-          És most? – Alex csípőre tett kézzel állt és én is követtem őt.

-          Nem tudom. Alszik, reggel felkel, beszélni akar majd és elmegy. Nagyvonalakban szerintem ez a reggelig tartó terv. – a csípőről a mellkasom elé emeltem a kezem keresztbe és vártam, hogy Alex mit akar még, mert abba biztos voltam, hogy nem fogja szó nélkül hagyni ezt.

-          És meg fogsz neki bocsájtani? – ez egy nagyon jó kérdés volt. Én magam sem tudom, hogy mit akarok és, hogy ha reggel felkel és másnaposan elkezd könyörögni, akkor mennyire fogok neki hinni, ha azt fogja állítani, hogy Kamillával már régen szakított. De ha ez így van, akkor Kamilla miért ragaszkodik még mindig ennyire hozzá. Már gondolkodtam azon, hogy az exnek lehet valami baj az agyával, de azon kívül, hogy nagyon nagyon nagyon sokat beszél nem láttam más baját. De szerintem nem bocsájtok meg neki. Miért kellene? Egy egész diszkó előtt hozott kellemetlen helyzetbe és a haverjaim is csak annyit láttak és hallottak az egész esetből, hogy hoppon maradtam. Nagyon felemelő volt.

-          Nem tudom, azt sem tudom, hogy mitévő legyek egy ilyen helyzetben, mert soha nem volt még így barátom, hogy a volt barátnője a srácnak így bekavart volna nekem, hogy egy egész buli hely előtt leégetett volna. De majd megvárom még, hogy mit mond majd nekem és mivel próbálja majd magát védeni vagy éppen kimagyarázni. – válaszom után a gardróbomhoz mentem, hogy kivegyek egy új pizsamát, mert Berto miatt csurom vizes lett az egész szerelésem.

Egy hosszú nadrág mellett és egy márkás Nike póló mellett döntöttem, mert az eső lehűtötte egy kicsit a levegőt a házban is. A fürdőbe vonultam be, hogy átvegyem az öltözékem. Levettem a csurom vizes ruháimat, és egy laza mozdulattal a szennyes kosaramra dobtam őket majd éppen az újért nyúltam volna, amikor kinyílt a fürdőajtó és Berto lépett be rajta. Én persze reflexszerűen magam elé kaptam a kezem aztán gyorsan a pólómért nyúltam.

-          Nem vagyok. Nem vagyok valami jól. – nem tudtam, hogy mi baja lehet a részeg ismerősömnek, de nagyon nagy valószínűségét láttam annak, hogy egy elég gusztustalan folyamat fog következik.

-          Állni tudsz a lábadon? – hülye kérdés volt, mert látszott rajta, hogy támasztja az ajtót. – Na gyere ide. – Megfogtam a kezét és közelebb húztam magamhoz, hogy segítsek neki megállni a lábán. – Figyelj ide, most szépen visszamegyünk a szobába és lefekszünk, az-az lefekszel az ágyra aztán, ha rosszul vagy akkor szólsz, én pedig viszek be egy lavórt neked. – fel voltam már készülve az ilyen helyzetekre, mert a kedvenc bárunkban elég sokszor volt ilyesfajta vészhelyzet.

(Alex Goot & Alex G - Give Your Heart A Break Official Cover Video)

Kitámogattam Bertot az ágyig majd, amint lefeküdt úgy tűnt, hogy el is aludt. Én leültem az ágy mellé és unatkoztam, miközben vigyáztam rá. Az elején még figyeltem, ahogy alszik, de egy idő után ez unalmassá vált és ismét unatkoztam. Végül elővéve a telefonom fülhallgatóval hallgattam a zenét és reménykedtem, hogy nem fogok elaludni, mert az elég hülyén nézett volna ki, hogy úgymond a saját házamban nem tudok az ágyon aludni. Olyan hajnali öt, hat körül már nagyon nem bírtam nyitva tartani a szemem, és a földön nem akartam aludni, így az egyik pillanatban megszegtem, azt hogy nem alszok és Berto mellé feküdve az ágy egy bizonyos sávjába pillanatok alatt elaludtam.

Reggel vagyis körülbelül tíz órakor arra sikerült felébrednem, hogy valaki a hajamon fekszik. Mondhatom nem a legjobb érzés erre felkelni főleg úgy, hogy az a valaki, aki éppen a hajadat tiporja az a srác az, akivel nem tudod, hogy most hányadán állsz és, hogy mit érzel iránta. Igen fogalmam sincs, hogy mit érzek. Nem tudom, hogy ha elkezd magyarázkodni, akkor megbocsájtsak-e neki vagy hagyjam őt, menjek tovább és majd lesz még egy hozzá fogható pasi, csak az a baj, hogy ő annyira tökéletes. Persze azt kivéve, hogy Hugo meg tudná egy kanál vízbe is fojtani, és az ex barátnője egy idegesítő szőke csaj, akit viszont én tudnék megfojtani egy kanál vízbe. Miután sikerült Bertot legurítanom a hajamról, amire persze nem kelt fel, lementem a nappaliba, ahol csend uralkodott tehát még senki sem kelt fel, ami csak egy jó pont lehet, ha sikerül Albertot gyorsan felébreszteni és elküldeni, mert ha Hugo is itthon van, akkor igazán nagy balhé keveredne a dologból és a kanál vízben megfojtom dolog komolyan új értelmet nyerne. Egy óriási üvegpoharat leemelve a konyha polcról vízzel töltöttem meg majd egy aszpirin társaságában lépdeltem vissza az emeletre a szobámhoz. Berto még aludt, de mindez nem annyira zavart, a poharat és a gyógyszert az éjjeliszekrényre raktam, majd az alvó Bertohoz egy párnád vágtam, hogy a tudtára adjam, hogy ideje lenne felkelni.

-          Mi a... – tovább nem tudta mondani, mert enyhén szólva felébresztettem a kissé másnapos állapotban lévő fejét.

-          Azt hiszem ideje felkelni. – hangom semmilyen érzelmet nem tükrözött és ez nagyon is jó volt így. Jelenleg azon törtem a fejem, hogy hogyan csempésszem úgymond ki, hiszen ha Hugo itthon van akkor nagyon nehéz dolgom lesz.

-          Maite én nagyon sajnálom a tegnapot. Az egészet. Nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni, és a részegséget is sajnálom. Kamilláról pedig igazat mondtam neked. Ő már nekem senkim és nem érzek iránta semmit, csak egy egyszerű barát, de ennyi. Láthattad, hogy ő mennyire szeret túlozni és beszélni, ebből lett elegem és azért vetettem véget ennek a kapcsolatnak. - kíváncsi lettem volna, hogy mit érezhet irántam, ha azt mondta, hogy a szöszi Kamilla már nem jelent neki semmit.

-          Felejtsük el az egészet. Mindent. Itt egy gyógyszer, ha a másnaposság dolgozik és fáj a fejed, de ennyi. Berto megbántottál elhitetted velem, hogy szingli vagy, hogy fontos vagyok és ehhez hasonlók tegnap pedig pofára estem és ez nem az én stílusom, valahogy az ilyesfajta fájdalmat nem tűröm el. - komoly hangom a mondatom végre kicsit megcsuklott, hiszen én sem vagyok kőből és úgy látszik mégis csak érzek valamit a jelenleg tátott szájjal bámuló srác iránt, de nem tudom pontosan, hogy mi is ez az érzés.

-          Én csak Kamillát akarom elfelejteni. Figyelj, szeretnék bocsánatot kérni a tegnap estéért és egyben szeretném megköszönni is, hogy nem hagytál részegen bolyongani a városban. – hangja megbánó volt így mindenki meg tudott volna neki bocsájtani főleg akkor, ha elkövették volna azt a hibát, amit én. Belenéztek volna Berto szemébe. Azokba a feketének tűnő szemekbe, amikbe ha belenéz az ember azt gondolja, hogy megállt az idő és abban a pillanatban csak ő és a srác számítanak. – Nem kezdhetnénk az egészet legelőről? – egy kis szünetet tartva várta a reakciómat, én pedig nem tudtam hová tenni az ajánlatát. – Hola. Alberto López vagyok. – a kezét felém nyújtotta én pedig kézfogás címen belecsúsztattam a kezem a tenyerébe, ami körülbelül elnyelte az egész kezemet.

-          Szia. Maite Oliveira vagyok. – egy halvány mosolyt villantottam meg, ugyanis igazsás szerinte nagyon tetszett az ötlet, hogy mindent magunk mögött hagyva tiszta lappal kezdjük az egészet előröl.

-          Nem tudom, hogy mik a terveid a reggeli órában, de nem lenne kedved velem reggelizni? – hangja kissé megkönnyebbült az újrakezdés miatt én pedig nevetve és kicsit megnyugodva válaszoltam.

-          Szerintem az már inkább ebéd lesz, amúgy pedig négy óráig szabad vagyok. – megint csak a mosoly jutott válaszként, aztán mindezt az ajtón kopogás zavarta meg.

-          Maite felébredtél már? – a mosoly lefagyott az arcomról ugyanis kintről Hugo hangját véltem felfedezni.

-          Ez Hugo el kel tűnnöd valahogy. – suttogva fordultam Berto felé majd halkan kezdtünk el kapkodni végül pedig a legősibb búvóhelyet találta meg magának, ugyanis az ágy alá bújt el. Én pedig csak reméltem , hogy beválik és hihetünk a filmeknek. 

(Lolita)

(T.I. - Remember Me feat. Mary.J.Blige)

Hátam mögött lefogva kezeimet, megállít a további cselekedetek gyártásában, pedig semmi hangulatom nincs most ahhoz, hogy bárki, bármit megszabjon nekem. Megadóan felsóhajtva leszállok a bárszékről, bár lábaim kissé instabillá váltak a rengeteg alkoholtól. Védelmezőm karjait körém fonja, ezzel is meggátolva a hatalmas zakózást. Pufogva lépkedek a kijárat felé, telefonomat kezembe véve, üzenet félét próbálok pötyögni Katinának. Szemem előtt minden forog, az ajtóból sikeresen kettőt látok, így csakis az ismeretlen ismerősre tudok asszociálni. Nem vagyok a helyzet magaslatán, és ezt talán ő is kiszúrta már.

-          Sol, értesítsek valakit, hogy elviszlek haza?

-          Egyáltalán ki vagy te?! –kérdésem kissé érdekesen hangzott a kinti csendben, de tényleg fogalmam nincs arról, hogy honnan ismerem.

-          Tekintve a jelenlegi állapotodra, nem sértődök meg. Nelson bátyja vagyok, Antonio. –szájtátva figyelem a fiatal férfi markáns arcélét, agyamban hirtelen kattannak az emlékek. Üveges szemekkel tekintek előre, a rég történt dolgok, ismét lejátszódnak gondolataim között. –Hé So! Nyugalom, már vége van. –végigsimít vállamon, majd kinyitva a kocsiajtót, segít beszállni.

-          Mit keresel itt? Tudomást sem vettél rólam, amikor történt a tragédia. Miért pont most jelentél meg? –zaklatott állapotba kerülve homlokomat az üvegnek döntöm, a tájat bámulva titkon reménykedem abban, hogy ez csak egy rossz álom.

-          Meg kell értened, engem is kikészített a tudat, hogy elveszítettem a testvéremet. Nekem sem volt könnyű feldolgoznom, el kellett innen tűnnöm. –bűntudattal teli hangja lelkemig hatol, elszégyellve magam felé fordulok.

-          Sajnálom. De össze kellett volna tartanunk. Tudod mennyi mindent kellett lenyelnem családon belül? Arról nem is beszélve, hogy a szüleidet nap mint nap látogattam, és próbálkoztam tartani bennük a lelket. Átvettem a te feladatodat is, hiszen tőlük megkaptam azt, amit mástól vártam volna. –szemeimből a könnyek már egy ideje patakokban folynak, a néma sírás segít feldolgozni az elnyomott emlékeket. Leparkolva egy ház előtt kipattan, majd kisegítve, gombnyomással lezárja az autót.

-          Úgy gondolom sok dolgot be kell pótolnunk. Tényleg sajnálom Sol. –nemleges fejrázásomra értetlenül tekint, a rémület úrrá lesz felettem. Kezei közé fogva arcomat, kényszerít a szemkontaktus felvételére.

-          Ne szólíts többet Solnak. Sol eltűnt, aznap meghalt Riával. –monoton hangom engem is meglep, ennyire érzéketlenül még soha nem beszéltem régi énemről. Az-az igazság, hogy szerettem az életemet, de a gép ezt dobta, ezt kell most elviselnem. Bólintását hangos sóhajjal jutalmazom, majd szó nélkül indulok el az ajtó felé. –Fáradt vagyok, pihennem kell.

-          Rendben, van egy vendégszoba az enyém mellett, ha bármi baj van, nyugodtan kelts fel. –most én jutottam olyan szituációba, amikor nem tudok mit mondani. Bólintással tudatom vele, megértettem a lényeget, majd a szoba felé elindulva nem foglalkozom többet a jelenemmel, és a múltamból visszatért személlyel. Az ember egyszer szeretne kikapcsolni, ok nélkül lerészegedni, és akkor sem jön össze neki.

(T.I. - Dead and Gone)

Másnap korán reggel kipattannak szemeim, a másnaposság tünetei azonnal jelentkeznek. Erős fejfájásom következtében hangos nyögéssel fordulok oldalamra, de mikor körbepillantok a számomra ismeretlen szobán, gondolataim között megjelenik egy ismerős arc. „Toni.” Rémülten pattanok fel a puha matracról, majd elveszítve egyensúlyomat sikeresen a falnak dőlök. Sóhajtva nyitom ki az ajtót, viszont a mellettem lévő szobából hangos szuszogás hallatszik. Minél hamarabb el kell innen tűnnöm, mert csak felkavarna a jelenléte.

Tonival nagyon jó barátságot kötöttem, de titkon mindig is többet szerettem volna. Természetesen nem oszthattam meg ezt senkivel sem, hiszen Nelson a testvére volt, Ria pedig mindent megosztott a barátjával, így csendes magányomban szenvedtem egy-egy ölelésénél, és testvéries megmozdulásánál. Soha nem voltam szerencsés párkapcsolatok terén, általában egy szexista kijelentésekkel bíró egyedet szúrtam ki magamnak, aki nem becsülte a nőket, a férfiakat viszont istenítette. Természetesen nővérem mindig azt mondta, hogy ez azért van, mert még nem jött el az igazi. De könyörgöm. Létezik egyáltalán olyan? Bár nővéremre tekintve határozottan kijelenthetem, hogy igen.

Fogalmam sincs melyik környéken vagyok, egy biztos, el kell mennem innen, mielőtt a szobában alvó srác felébredne. Leintve egy taxit, megváltó aszpirinért és egy üveg hidegvízért kiáltok, de sajnos ezt nem hallja meg senki. Bemondva címemet, homlokomat a hűvös üvegnek döntöm, szemeimet pedig elrejtem a vakító fény elől. Egy jó fél órával később sikeresen megpillantom a már számomra is ismerős házat, mely az utca közepén árválkodik jelen esetben egyedül. Se apa nincs kint, se anya, de egy biztos. Amiért kimaradtam az éjjel, biztos vagyok benne, hogy egy jókora balhé fog körvonalazódni a levegőben. Kifizetve a sofőrt, felsettenkedek a lépcsőn, majd halkan kinyitva az ajtót, szobámba igyekszem.

Gyors tusolás következtében szekrényemhez lépek, majd a már jól megszokott és megérdemelt bőrruhámat kezembe véve, felöltözöm. Ideje ismételten elmenni motorozni. Már hiányzik az-az életérzés, amit csak a motorosok tudnak. Anyám soha nem fogja megérteni mi benne a felemelő, de nem is hibáztatom érte, hiszen az egyik lánya ennek a hóbortnak lett az áldozata. Lerohanva a garázshoz, amit megpillantok, megrémiszt. Hangos sikítással dobom a falnak egyedi bukómat, csapkodva indulok a nappali felé.

-         Anya! Mégis hogy képzelted ezt? Mit ártottam én neked? –hisztérikus hangomat követően lelki szemeim előtt ismét megjelenik motorom. A gyönyörű fényezésen hatalmas karcolás található, valamint jobb oldali tankrésznél egy orbitális méretű horpadás éktelenkedik. Gumija laposan fekszik a betonon, a sztenderd pedig meggörbülve próbálja tartani a majd háromszáz kilós súlyt.

-          Mégis miről beszélt Lolita? –álszent mosolyától kiráz a hideg, hajamba markolva lenyugtatom magam a meggondolatlan cselekedetek előtt.

-          Hogy miről beszélek? Ennyire hülyének nézel? Szórakozzál azokkal a cuccokkal, amit te vettél. Égesd el a ruháimat, vágd földhöz a laptopomat. De a motoromhoz egy ujjal nem nyúlhattál volna, hiszen azt saját spórolt pénzből vettem. –fejem vöröslik a bennem dolgozó idegtől, a kép minduntalan beugrik. –Nem igaz, hogy ennyire gyerekes és önző vagy. Utállak, érted? Utállak! Elérted végre. Neked nincs lányod, nekem pedig nincs anyám. –füstölögve rohanok ki a bejáraton, de apa karjai megállítanak a cselekedetben.

-          Mi történt Loli? –kedves hangja most csak olaj a tűzre, kiszakadva öleléséből nem tudom viszonozni az általa generált nyugodt hangnemet.

-          Köszönd meg a drágalátos feleségednek, hogy elveszítettétek a másik lányotokat is. A roncsért eljövök majd, de többet nem fogtok látni. –hitelkártyámat a gerincprotektorhoz csúsztatva tartom, hiszen ezt a rejtekhelyet egyedül én ismerem. Ezt akarták, akkor kapnak egy olyan sokkot, amit eddig csak agyban játszottam le.

(Estopa - Showtime 2.0 )

Úgy ahogy vagyok, gyalog indulok útnak. Fejem szétszakad, de most egy lapáttal anyám cselekedete is rátett mindenre. Elegem van abból, hogy mindig engem szívatnak meg ott, ahol tudnak. Bár nem hiszem, hogy apának ehhez bármi köze is lenne, de nem tudtam józanul gondolkozni, túlságosan is elborult az agyam anyám gunyoros vigyorát meglátva. Hihetetlen, hogy ennyire keresztbe akar nekem tenni. Ha figyelt volna rám egy percig is, ha meghallgatott volna, nem kellene mindent elzárnom magamban, és talán nem lenne szükségem a sportmotorra azért, hogy Ria emlékét megőrizzem, és túltegyem magam rajta. Ha anyám egy kicsit is támogatott volna, és nem ellenem szervezkedett volna, lehetséges, hogy már boldog, kiegyensúlyozott életet élnék egy kis folttal a szívemben.

-          Jó napot! Szeretnék egy Yamaha R6-R-t venni. A 2012-es kiadást lehet már kapni? –kérdésemmel meglepem az eladót, de készségesen vezet egy gyönyörű példányhoz. A piros, valamint a fehér színek dominálnak rajta, de valahogy nem nyeri el a tetszésemet. Mindig is egy ilyen típusú járgányra vágytam, de sajnos a korhatár és az egyéb szabályok miatt nem tehettem le csak a korlátozott vizsgát. De a két éves vezetési időt elértem, így innentől kezdve nem szab nekem senki sem határt. A gyönyörű Hondámat édesanyám szétverte, de ezzel csak magának okozott igazi bosszúságot. Apával megbeszéltük, hogy ha rendesen tanulok, akkor kapok a számlámra titokban pénzt, és arra költöm, amire szeretném. Természetesen dolgoztam is mellette, így szép kis összeg gyűlt össze rajta, amit most elég rendesen meg fogok csapolni.

-          Tudom ajánlani ezt a színt. Igaz az utakon még nem nagyon járnak ehhez hasonló gépek, de Önhöz mégis valami különlegesebbet tudok elképzelni. –a húszas éveiben járó férfitől egészen fura volt hallani a magázást, de gyorsan megrázva a fejem, csak a motorra koncentrálok.

-          Kérlek, tegeződjünk, nem vagyunk még mi olyan öregek. –bólintással jelzi elfogadta az ajánlatot, majd egy ajtó felé mutatva, jelez, indulnom kell.

-          Volt már motorod?

-          Igen, csak összetört. Valószínűleg egy idióta balfék sofőr nem tanult meg normálisan vezetni, és sikeresen nekitolatott. –elhúzva számat az emlékekre gondolok, amit számomra a CBR okozott.

-          Milyen motor volt?

-          Honda CBR 250. Nagyon jó tanulóknak, csak ajánlani tudom. Viszont egy hatszáz köbcentis már elég régóta az álmom. –szelíd mosolyomat felvillantva kinyitom az ajtót, de körülbelül három szempárral nézek farkasszemet. –Öhm, jó napot! –értetlen tekintettel fordulok vissza a sráchoz, de ő csak betol a munkatársai közé.

-          A hölgynek kéne egy egyedi motort csinálni. Mint tudjuk a Yamaha R6-ot legtöbbször piros-fehér vegyítésben adtuk el, de most másra van szükség. Milyen volt az előzőnek a színe?

-          Fekete-fehér. És igen, szeretném megtartani, tehát ezt tovább már nem tudjátok variálni. –sajnálkozva tekintek rájuk, de ezt a színösszeállítást semmi pénzért sem cserélném le. Emlékek fűznek hozzá, olyanok, amilyeneket nem akarok elfelejteni.

-          Ami azt illeti, én tudok egy megoldást. Egyedi lesz a motorod, ebben száz százalékig biztos vagyok. –igazából fogalmam sincs mi lenne a legjobb megoldás. Szívem szerint valami egészen új színt próbálnék ki, hiszen ha nem tetszik, még mindig le tudnám festetni. Anno a Hondát nővéremmel néztem ki, természetesen régebben még nem voltam odáig a motorokért. Csupán elsétáltunk a kirakatok mellett, és ő rámutatott arra a csodára, amit édesanyám most összetört. Mindig is azt hangoztatta, hogy ha egyszer sok pénze lesz, ő biztos fekete-fehérre festett járgányt vesz magának. De nem akarom én megélni az álmait. Nem akarom magamnak tudni az összes elképzelését, célzását, és vágyát. Bármennyire is hiányzik, nem tudom ezzel visszahozni az élők közé. A saját életemet kell élnem, és nem pedig az ő megálmodott jövőjét.

-          Tudjátok mit? Csupán egy egyszerű kék-fehér- fekete színösszeállítást kérek. Nem kell csicsa, nem kell monoton. Szép fényezés, gyönyörű felnik és máris teljesítettétek a vágyaimat. –apró mosolyt megeresztve feléjük elsétálok a teszt motorok felé, majd végighúzva ujjamat a tankon, behunyom egy percre a szemeimet. Sajnos az ember akkor a legtehetetlenebb, ha nem az ő hibájából történik valami. Hiába vagy gazdag, hiába van rengeteg ismerősöd, egészséget, életet semmi pénzért nem vehetsz.

-          Gyere addig intézzük el a papírmunkát. –az eladó srác arcára hatalmas mosoly telepedik, így ezt viszonozva, elindulok az egyik iroda felé. Leülve a bőrfotelbe, kezdem kicsit kényelmetlenül érezni magam a protektoros bőrruhámban.

-          Tényleg, ugye itt ruhát is árultok?! –kérdésem egyben kijelentésnek is vehető, így a srác egy bólintással felel. Felpattanva a helyemről kilépek az előtér részbe, majd szemügyre véve az új ruhákat, bukókat, csizmákat, máris megtalálom a számomra megfelelőt. –Ebből van esetleg M-es méretetek?

-          Milyen magas vagy?

-          165 centi. –érdeklődve figyelem munkálkodását. Kezébe kapva egy kék-fekete védőruhát, mosolyogva nyújtja felém. -38-as láb. –kérdését megelőzve mondom a méretet, mire egy kék-fehér csizmát is a kezembe ad.

-          Mi kellhet még? –szája elé téve ujját gondolkozik, a háttérből figyelem arcát.

-          Esetleg bukó?! –nevetve kérdezek rá, mire fejére csapva elsiet és visszatér egy sisakkal.

-          Arra van a fülke, próbáld fel. Ha minden jól megy, még ma hazaviheted a motort. –bólintásomat követően beállok a hatalmas függöny mögé, majd leoperálva magamról régi ruhámat, az újra cserélem le. A méret megfelelő, talán már túlságosan is eltalálta a srác ezt az egészet. Bár ezzel semmi baj sincs, hiszen amikor az első motort vettük apával, több mindent kellett felpróbálni, mire sikeresen beleválasztottunk a mindenhol passzoló göncbe. A bukósisak csatját már könnyen kezelem, másodpercek alatt teljes harci díszben állok a tükör előtt.
Levéve a bukót kilépek a rám várakozó férfihez, de a fiúk most döntöttek úgy, hogy megvillogtatják újdonsült csodámat. A vadonatúj fényezésnek hála, tükörképemet tisztán látom oldalán. Az alapszíne kék, viszont az oldalán a Yamaha feliratnál három csík található. Két fehér, amiből az egyik vastag, a másik vékony, és egy fekete. A típusmegnevezés gyönyörű betűvel, illetve számmal van felfestve az oldalára. Azt hiszem úgy örülök most, mint majom a farkának. Legalábbis a mondás így tartja. Felpillantva az eladókra, valamint a szervizesekre, elégedett mosolyt varázsolok arcomra.

-          Köszönöm szépen! –a lehető leggyorsabban elvégeztük a papírmunkát, igaz számlám kicsit megcsappant, de legalább az arcomon őszinte mosoly található. Kezembe kapva a kulcsokat, hallgatom a szépség halk dorombolását, mely egészen szívemig hatol. Hiszen a Yamaha megérinti a lelkedet. Úgy gondolom ez egy új, és egészen jó kezdet…